Elhangzott a Lélekkapu avatásán, 2014. szeptember 5-én, Kaposváron
Kedves Somogyiak, kedves Kaposváriak!
Kicsit zavarban vagyok az új szobor avatóján – merthogy a Lélekkapu szobra nem új …. Közel negyven éve érlelődik: amióta maroknyian, Somogy szülöttei, ám akik életük során távolra sodródtak, elhatározták, hogy ápolni kívánják a szülőhelyükhöz fűződő kapcsolatukat, hagyományaikat, és tenni szeretnének a megye és a maguk városa, faluja boldogulásáért. – Ebből született a Somogyiak Baráti Köre. Mára több, mint kétszáz taggal rengeteg rendezvényen és személyes kapcsolaton keresztül fonjuk egybe, így egyre szorosabbra Somogyhoz fűző szálainkat, és ennek a kötélnek lett a horgonya a Lélekkapu szobra.
Ahogy a szobornak formát adó gyönyörű bolgár mészkő hajdan volt Élet kikristályosodása, úgy az ebből készült szobor is a Szülőföld-érzéseink tapinthatóvá válása, anyaggá sűrűsödése. A Lélekkapu a Baráti Kör nevében Simon László elnök úr csendes adománya, aki a múlt lelkeinek is kaput kívánt nyitni, saját családján keresztül emlékezve mindazokra, akik a legtöbbet tették szülőföldjükért: ifjúként hősi halált haltak a világháborúkban. Kling József mester pedig nem pusztán követ faragott: rá tudott hangolódni ezekre az érzésekre, megértette céljait, és saját lelkén keresztül harmóniába csiszolta őket. Kaposvár városa pedig befogadta.
A szülőföld szeretete kifejezés manapság nagyon furcsán cseng: túl érzelgősnek találják, pedig két szempontból is fontos. Egyfelől azért, mert a szülőföldhöz való kötődés ereje, tartóssága ugyanolyan, mint a családhoz vagy a szerelmeshez való kötődés – vagyis hatalmas kohéziós és alkotó ereje van a társadalomban. Másfelől pedig van egy komoly félreértés: a szülőföld nem az a hely, ahol megszülettünk, hanem az a Föld, amely világra hozott és felnevelt bennünket. Vagyis mindaz a természeti, épített és emberi környezet, amelynek személyes és közös kultúránk alapjait köszönhetjük, és amely kitörölhetetlenül formálta személyiségünket.
Az igazán fontos kérdés az, hogy mit kezd az ember ezzel a Földdel, ha elszakadt tőle; akár jószántából, vagy, mert a sorsa messzire sodorta. Az egyik lehetőség: parlagon hagyja. A Föld nem pusztul el, akár virágzik is – de ő idegen marad. Aki messziről jóüzletet lát a szülő és termő Földben, kiaknázva és kirabolva, beleértve az általa fenntartott életformát, közösséget is – az viszont gazember. A harmadik lehetőség, hogy megtrágyázza és beveti a messzire szakadt a Földet, így az bő termést hoz az ott élőknek, a mai somogyi ember életét gazdagítja. Aki ilyet tesz: szereti a Földjét. Végül megteheti, hogy egy csendes nagy fához hasonlóan gyökeret ereszt ebbe a Földbe. Így egyrészt összetartja, megköti a Földet, hogy ne hordja el a szél; levegőt, árnyékot és gyümölcsöt ad az ott élőknek. Ugyanakkor magas koronát növeszthet, amellyel messzire lát térben és időben: megértheti, hogy milyen környezetben kell helyt állnia a somogyi Földnek, és stratégiai távlatokban szemlélheti a tennivalókat. Ám minél nagyobb koronát akar növeszteni, annál mélyebb és szélesebb gyökereket kell eresztenie. – Az ilyen ember: otthon van. A Somogyiak Baráti Körének tagjai mind ilyen emberek: szeretik otthonukat és mély gyökerekkel kötik magukat hozzá.
A lélekben sűrűsödött-érlelt szobrok mind beszédesek. Beszél róluk a kompozíció jelentése, tartalma, másrészt a formája, anyaga, nem utolsó sorban az a környezet, ahol helyet kap. Mivel ez utóbbiról általában kevesebb szó esik, engedtessék meg csak a szobor elhelyezkedéséről szólnom.
A Lélekkapu egy különös háromszögelésű helyzetbe került. Egyfelől éppen a Gimnázium és a pályaudvar között helyezkedik el, közel félúton. Ha szimbolikusan tekintünk rájuk, a Gimnázium a Szülőföld, Somogy, amely felnevel, értéket ad; a pályaudvar pedig a Nagyvilág, amely más tudást, más gazdagságot is megmutat. Amikor érett(ségizett)é válunk, eljön az ideje az alkotó munkának, kinek helyben, kinek másutt. Ha kell, a Lélekkapu nyitva áll a pályaudvar felé, hogy a felnőtt ember világot lásson, gazdagítsa tapasztalatait, összevesse értékeit a külvilág értékeivel. De a kapu tárva áll arra is, hogy a távolba került visszatérhessen. Ha csak „érettségi találkozóra” – vagyis emlékeinek ápolására – jön, útja akkor is a Lélekkapun át vezet a Gimnáziumhoz. Figyeljük meg azonban a szobor elhelyezését: maga a kapu a Fő utca felé néz, a Megye-, a Városháza és a Templom irányába. Vagyis az emlékek ápolásától átvezet afelé, hogy a messzire szakadt a külvilágban gyűjtött tudását, szakértelmét a megye, a város javára is fordítsa – és ehhez áldást kapjon.
A Lélekkapu tehát mindkét irányban nyitott: elenged és befogad. És ez így van jól. Márványtalapzatán Fodor András szavaival emlékeztet arra, hogy hova tartozunk: „törvény, hogy itt születtem.” Ezzel együtt örök emléke legyen annak is, hogy Somogy magáénak érzi távolba került gyermekeit is, és tárt kapukkal várja őket. Kívánjuk, hogy a Kapu mindig nyitva álljon, és szabad átjárást nyújtson minden jó szándékú embernek.
Gáspár Tamás
a Somogyiak Baráti Köre nevében
