Simon László elnök köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a taggyűlés nem határozatképes, ezért azt bezárta. Ezt követően Tóth Betty, a Ferencvárosi Művelődési Központ Igazgatója megnyitotta Tavaszy Noémi festő és grafikus-művész, a Somogyiak Baráti Köre tagjának alkotásaiból nyílt Kaleidoszkóp című kiállítását.
Somogy a hadak útján 1848 – 49-ben címmel Dr. Hermann Róbert a Hadtörténeti Intézet parancsnok tudományos helyettese tartott előadást. Bevezetőt mondott Dr. Szakály Sándor DSC.
Simon László elnök a megismételt taggyűlésen elmondta, hogy az baráti kör megalakulása óta eltelt 34 év, és még mindig együtt vannak az alapítók és természetesen a folyamatosan belépő új tagok. Ennek az összetartozásnak az alapja a hűség, amely Somogyhoz és egymáshoz fűzi a baráti kör tagjait.
A taggyűlés elfogadta a Baráti Kör 2013. évi munkájáról és pénzügyi gazdálkodásáról szóló beszámolót.
Ezt követően a taggyűlés elfogadta a jelölő bizottság jelentését és javaslatát, majd megválasztotta az elnökséget.
Az újonnan megválasztott 11 tagú elnökség:
Simon László elnök
Társelnökök: Dr. Knézy Judit, Papp János, Dr. Vértes László
Elnökségi tagok: Dr. Gáspár Tamás, Dr. Adelmann Anna, Dr. Farkas József, Juhos Nándorné, Lengyel József, Makra Károlyné, Németh Julianna